Köszöntjük az Endoteam honlapján!

Mivel az endometriózis egy egyre gyakoribbá váló, sokszor fájdalommal járó és időnként meddőséget is okozó nőgyógyászati betegség, melynek mind a felismerése, mind a kezelése komoly kihívást jelent, ezért specialistáink egy csapatként igyekeznek legjobb tudásukat a páciensek javára fordítani. Az Endoteam, mint intézményeken átívelő munkacsoport évek óta azt a célt tűzte ki, hogy az endometriózissal élő páciensek életminőségét javítsa. Komplex diagnosztikai és kezelési lehetőségekkel illetve odafigyeléssel már számtalan nő sikeres gyógyulásában segédkeztünk.

Az Endometriózisról röviden

Endometriózisos pácienseknél a méh üregét belülről borító szövettípus, az endometrium a méhen kívülre kerülve, leggyakrabban a hashártyán, a petevezetőkben, a petefészkekben vagy a kismedencei szervekben ágyazódhat be. Ez szövet a méhen kívül is a hormonális hatásoknak megfelelően havonta megvastagszik, majd menstruációkor bevérzik. Mivel azonban ez a vér nem tud a szervezetből távozni, lerakódhat a felületeken és a környező szöveteket ingerli. Véres tartalmú hólyagokat, úgynevezett cisztákat képezhet és a kismedencei szervek közötti összenövések kialakulásához is vezethet, melynek következtében hegesedések alakulnak ki.

Ez a folyamat kezdetben tünetmentes is lehet, de idővel különösen a menstruáció ideje alatt jelentkező fájdalommal jár, amely később szinte folyamatossá is fokozódhat. A fájdalom erőssége ill. a betegség súlyossága nem feltétlenül mutat összefüggést. A hegek és összenövések a petevezetékek lezáródásához, a peteérés ill. a megtermékenyült petesejt beágyazódásának zavarához, azaz meddőséghez vezethetnek.

Diagnózis

Amennyiben valaki a fenti tüneteket tapasztalja magán vagy esetleg már felmerült az endometriózis lehetősége, akkor centrumban történő komplex kivizsgálás és specialisták általi kezelés javasolt. Ambulanciáinkon a páciensek előzetes időpont foglalás alapján, de akár beutaló nélkül is jelentkezhetnek.

Az endometriózis diagnosztizálása és kezelése időigényes, ennek biztosítására és a betegek idejének tiszteletben tartására, a gördülékeny betegellátás érdekében online előjegyzési rendszert vezettünk be. Az endometriózis összetettsége miatt nőgyógyászaink egyéb szakorvosok, radiológus, sebész, urológus illetve meddőségi specialisták bevonásával igyekeznek teljeskörű ellátást nyújtani a hozzánk fordulóknak. Bár a műtéti kapacitásaink végesek, azon dolgozunk, hogy minél rövidebb határidővel tudjunk hosszú távú megoldást nyújtani pácienseinknek.

Árulkodó tünetek: régóta fáj a menses, fáj az együttlét, fáj a székelés

Céljaink és feladataink

  • Páciens oktatás - Mi az endometriózis?
  • Prevenció - Hogyan előzhető meg az endometriózis?
  • Diagnosztika - Hogyan lehet megállapítani az endometriózist?
  • Kezelési terv - Hogyan lehet kezelni az endometriózist?
  • Műtét - Hogyan operálják az endometriózist?
  • Gyógyszeres kezelés - Milyen gyógyszeres kezelés van endometriózisra?
  • Termékenység javítás - Hogyan eshetek teherbe endometriózissal?
  • Tudatos táplálkozás, életmód - Hogyan változtathatok az életmódomon, ha endometriózisom van?
  • Lelki támogatás - Kihez fordulhatok, ha lelkileg is megvisel az endometriózis?
  • Adókedvezmény - Hogyan csökkenthetők az endometriózis miatti költségeim?
  • Önsegítő csoport, alapítvány - Kivel beszélhetek az endometriózisról?
  • Társadalmi szerepvállalás - Miért fontos beszélnünk az endometriózisról?
  • Az Endoteam
    szakemberei

    Dr. Tömösváry
    Zolán

    szülész-nőgyógyász szakorvos, endoszkópos specialista

    Dr. Supák
    Dorina

    szülész-nőgyógyász szakorvos, endoszkópos specialista

    Dr. Szabó
    Gábor PhD.

    szülész-nőgyógyász szakorvos, ultrahang specialista, egyetemi adjunktus

    Dr. Baradács
    István

    szülész-nőgyógyász

    Dr. Csirzó
    Ádám

    szülész-nőgyógyász

    Dr. Lajtai
    Krisztina

    szülész-nőgyógyász szakorvos, meddőségi specialista

    Páciens koordináció
    és komplex ellátás

    Némethné Szűcs
    Anikó

    ápoló, páciens koordinátor

    Szentesi
    Márta

    szülésznő, páciens koordinátor

    Illés
    Szilvia

    klinikai szakpszichológus

    Tóth
    Krisztina

    szülésznő, dietetikus

    Endometriózis Termékenységi Index

    Az alábbi mezőket kitöltve megkapja az Endometriózis Termékenységi Index-et (röviden EFI).
    Az EFI segít megbecsülni a spontán teherbeesés esélyét az endometriózissal érintett, és operált pácienseknek.
    A kitöltéshez szüksége lehet a zárójelentésére, és az azon feltüntetett számokra.

    Előzmények

    Az alábbi mezőket úgy kell kitölteni, mintha a műtét napján lennénk, hogy minél pontosabb becslést kapjon.

    Hibás születési dátum

     

    Biokémiai terhesség nem számít, vetélés és terhességmegszakítás számít.

    Műtét

    A legfrissebb műtéti zárójelentésen feltüntetett értékeket kell megadni, amennyiben ezek nincsenek feltüntetve, keresse kezelőorvosát.

    Méhfüggelékek állapota

    Endometriotikus szövetmassza

    Endometriózis teljes kiterjedése

    EFI meghatározása
    EFI Érték:

    A grafikon az egyénre szabott termékenységi görbéjét mutatja.
    Az egér segítségével le tudja olvasni, hogy a műtéthez képest az idő előre haladtával mekkora az adott időpontig a spontán teherbeesés esélye. Azonban érdemes az eredmény kiértékeléséhez kezelőorvosával is beszélnie, mivel nem minden tényezőt vesz figyelembe a kalkulátor.

    Forrás:
    Adamson GD, Pasta DJ. Endometriosis fertility index: the new, validated endometriosis staging system. Fertil Steril. 2010 Oct;94(5):1609-15. doi: 10.1016/j.fertnstert.2009.09.035. PMID: 19931076.

    Hol talál meg minket?

    Magánorvosi ellátás

    Írjon nekünk!

    Kapcsolat

    +3630 016 4793 munkanapokon 08:00-12:00 között
    *ezen a számon időpontfoglalás nem lehetséges

    info@endoteam.hu
    mutet@endoteam.hu
    dietetikus@endoteam.hu
    pszichologus@endoteam.hu
    gyogytornasz@endoteam.hu
    mr@endoteam.hu

    © 2024 Endoteam